Felhasználói eszközök

Eszközök a webhelyen


uzemelteto_szabalyozas

Ez a dokumentum egy előző változata!


Az üzemeltető cégre vonatkozó szabályozások

Az üzemeltető cég munkatársai a legjobb tudásuk és a szerződésben meghatározottak szerint kötelesek feladatukat ellátni, segíteni a partner cég munkatársai és döntéshozóinak munkáját, teljes körű technikai támogatást nyújtani.

Információkezelés

Az üzemeltető cég a működése során tudomására jutott bárminemű a rendszerrel, illetve a céggel kapcsolatos információkat köteles üzleti titokként kezelni, azt harmadik félnek nem adhatja át. Ha az üzemeltető céghez ilyen irányú megkeresés érkezik, akkor azt köteles azonnal a cég döntéshozói tudomására hozni.

 Rendszerdokumentáció karbantartása, frissítése

Az üzemeltető cég által elkészített a rendszerre vonatkozó dokumentációt köteles a rendszer változásának ütemében folyamatosan frissíteni.

Figyelem felhívás hiányosságra, problémára

Az üzemeltető cég köteles írásban felhívni a cég döntéshozóinak figyelmét a rendszer hiányosságaira, problémáira, esetleges házirend be nem tartásának eseteire, és ezekre hatáskörét meg nem haladva megoldást javasolni. Az üzemeltető cég mindennemű technikai változtatást a döntéshozók tudtával és belelegyezésével alkalmazhat.

Figyelemfelhívás illegális szoftver jelenlétére

Ha az üzemeltető cég tevékenysége során illegális szoftver jelenlétét tapasztalja, erre fel kell hívnia a használó kolléga figyelmét, közösen megegyezve el kell távolítani azt. Ha ez nem tehető meg, akkor ezt jeleznie kell a technikai döntéshozó felé.

Meglévő eszközpark hardver és szoftver leltárának karbantartása

Az üzemeltető cég köteles karbantartani a cég meglévő eszközparkjának leltárát, oda felvezetni az újonnan beszerzett eszközöket, figyelemmel követni az eszköz életútját, illetve selejtezés esetén kivezetni a leltárból.

Garanciális ügyintézés

Az üzemeltető cég vállalja az általa szállított eszközök díjmentes garanciális ügyintézését, garanciális feltételek követését, illetve a garancia lejáratának idejét jelzi a technikai döntéshozó felé, esetlegesen garancia kiterjesztés javasol.

Új eszköz implementálása a rendszerbe

Az üzemeltető cég hivatott új eszközök implementálására az informatikai rendszerbe, harmadik fél által szállított eszköz esetén felügyelni, és szakmailag támogatni ezt. A beüzemelt eszközt rögzítenie kell az eszközleltárba, illetve a rendszer dokumentációban.

Eszköz eltávolítása a rendszerből

Egy eszköz élte ciklusának végén, illetve nem rentábilisan javítható meghibásodás esetén az üzemeltető cég eltávolítja az eszközt a rendszerből, illetve szükség esetén selejtezési jegyzőkönyvet készít a cég könyvelése számára.

Kapcsolattartás harmadik féllel

Az üzemelhető cég a szerződés szerint köteles a partner céget technikailag képviselni - a lehető legelőnyösebb feltételeket kialkudni - a harmadik üzleti partnerrel való tárgyalás, egyeztetés során.

uzemelteto_szabalyozas.1510309630.txt.gz · Utolsó módosítás: 2017/11/29 13:12 (külső szerkesztés)